Rhythm of life

• 

  3 / 4

  Solo exhibition, Transylvanian Art Center, Sfântu Gheorghe, RO | 2018

A Madaras Péter személyiségében fontosnak tartom, hogy a történelem útkereszteződésénél nem hamis áldozati pózt vett fel. Eszembe jut Németh László, aki művészete céljaként az emberi természet mélyen fekvő rejtelmeinek kutatását tűzte ki célul, és arról, hogy ez hogyan lesz látható, a következőket írta: “A lélek mély és bonyolult, belevethetek egy csóvát, mereszthetem titkai felé a szemem-egyetlen műben sosem mutathatom fel magam: a természetet. De az ember nemcsak természet; vállalkozás is. A hajszálcsövek, melyekben élete kering, kikutathatatlanok, de a kútfő, melyen át ez az élet kitör, látható, hallható. Van az ember, és van a szerep, melyet vállalni tud. Az egyik csupa takart mélység, a másik csupa világ felé fordított felület, és mindkettő mi vagyunk.” E világ felé fordított felület, a vállalt szerep feltétele M Péter esetében az volt, hogy a hagyományban önmagára találjon, hogy a történelemben olyan fogódzókra leljen,amelyekből több bölcsesség és mondhatjuk, művészi érzékenység fakad számára, hiszen ezek az ősrégi érzelmek, melyek úgy tűnhet időtlenek, végül is, anélkül hogy észrevennénk, most is meghatározóak. Így történhetett, hogy nem a természethez és a hagyományhoz való visszatérésről beszélhetünk az ő esetében, hanem a természettel és a hagyománnyal való találkozásról, hiszen saját életét, egzisztenciáját és művészetének összes erőforrását és az azokkal együtt bevállalt korlátait vetette be. És ami fontossá vált itt az, hogy döntése nem, vagy nemcsak esztétikai, hanem alapvetően morális színezetű, bensője legmélyebb rétegeiből nőtt ki, hisz önmaga visszaszerzése volt a tét. Ez határozza meg munkáinak mentális, elvont jellegét a látszolagos formai és anyagi minőségükön túlmenően. A népi hagyomány egzisztenciális memóriájának mélyére kalauzol el anti-intellektuális művészete, mely a szerény élet ideájaként csendben hatol át lelkünkön. A plasztikus tér szakrálissá átváltozásának lehetünk most a tanúi. A vallásos, de leginkább zord, kemény kutatása a formák nemcsak stílusbeli, de emberileg szakrális értékének, mely után magányosan, saját lényének mélyére leásva, nemcsak saját magáért dolgozik, hanem a közös javak létbehívásán, mintegy a túlvilági rovására az e világit idézve meg a gondolkodásnak egy nyugodt érzékenységével a hagyomány biztos talaján. Türelemmel. Madaras Péter szobrászatának aktualitása az egyszerre belső- és külső világra vonatkoztatottságában rejlik, nyelvezete az egzisztencia közösségi hangsúlyainak erősödése irányában mutat, a művészetet körülölelő életzónákat és erőtereket sem hagyva ki, Rene Weleknek és Austin Warrennak a művészeti értékek kettős dimenziójáról vallott felfogásával összhangban, mely szerint a művészetnek két arculata van, egy esztétikai és egy erkölcsi-egyrészt öncél vezérli, ezért pusztán esztétikai tényező, másrészt azonban “közösségi rítus és kulturális kötőerő” is, egy emberi közösség identitásának, azaz önazonosságának kinyilvánítása. Amit Bartók a paraszti népzenéről állított, hogy “a tiszta gondolat megtestesülése, a forma tömörsége, kifejezésteljessége, az eszközök gazdagsága, frissessége és közvetlensége”, mindez Madaras Péter munkáira is érvényes. Bob József