BIENNALE

OFF-BIENNÁLE BUDAPEST

  • Budapest, Hungary
  • Est. 2014

LOCATION

  • OFF-BIENNÁLE BUDAPEST
  • Budapest
  • Hungary

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Open Call

Az Off-Biennále Budapest szervezői pályázatot hirdetnek képzőművészek és kurátorok számára 2015. április 24. és május vége között megvalósuló projekt-tervek kidolgozására.

Pályázni lehet olyan projekt-tervvel (pl.: kiállítás, előadás, workshop, performansz, köztéri intervenció, koncert, kiadvány, közösségi esemény, stb.), ami az Off-Biennále ideje alatt Budapesten vagy vidéken valósul meg, és melyet a pályázó az Off-Biennále körülményeinek, céljainak, és szellemiségének ismeretében relevánsnak tekint.

Bár a pályázatnak tematikus vagy formai megkötése nincs, az Off-Biennále Budapest előnyben részesíti az olyan pályázatokat, melyek reagálnak a hazai művészeti színtér jelenlegi helyzetére, realitásaira és a művészi produkciót gyakran erősen limitáló gazdasági környezetre. Emiatt mindenekelőtt olyan projekt-tervek beérkezését várjuk, melyek a művészi koncepción, performativitáson, kreatív képzelőerőn, vagy olcsó és egyszerű anyag-használaton alapuló művészi hozzáállásokat mutatnak be, illetve melyek hangsúlyt fektetnek a közönséggel való elkötelezett kapcsolat kiépítésére.

Application Requirements


A nyílt pályázatra képzőművészek, művész-csoportok és kurátorok jelentkezését várjuk.

A pályázat további részleteiért kérjük olvassa el az INFO fül alatt található leírást.

Pályázni - regisztráció után- az APPLY fül alatt található felületen, az ott szereplő kérdések megválaszolásával lehet, de igény szerint a projekthez kapcsolódó egyéb vizuális anyagok (videó, fotó, link, stb) és információk is feltölthetőek.

Mit biztosít Off-Biennále Budapest?

Mivel az Off-Biennále egy önkéntes munkán alapuló alulról szerveződő civil kezdeményezés, ezért az Off-Biennále stábjának sajnos nem áll módjában az egyes projektek megszervezése. A biennále ideje alatt megvalósuló összes projekt teljes körű szervezése emiatt minden esetben az adott kurátor/szervező/projekt-gazda felelőssége. Ennek részét képezi a projekt megszervezése, anyagi szükségleteinek megteremtése, kiállítás esetén a látogathatóság/őrzés biztosítása, stb. Az Off-Biennále szervezői amellett, hogy biztosítják a biennále egészének koordinálását (pl.: kommunikáció, honlap, múzeumpedagógia, egységes grafika, stb), természetesen igyekeznek segítséget nyújtani az egyes projektek számára is a lehetőségekhez mérten (pl.: in kind szponzoráció, helyszín keresések, stb.)


Helyszín

Az Off-Biennále Budapest fő helyszíne és központja Budapest, a város különböző köz- és magánterei, ugyanakkor az Off-Biennále céljait tekintetbe véve kiemelten fontos, hogy a projekt kiterjedjen Magyarország más településeire és nemzetközi helyszínekre is. Helyszín lehet: nem a magyar állam vagy magyarországi önkormányzat által fenntartott kiállítóhely, mozi, színház, koncertterem, kereskedelmi galéria, szórakozóhely, műterem, magánlakás, üres üzlethelyiség, kirakat, közösségi helyiség, köztér, az Internet és bármilyen, a projekt időtartamára elérhető helyszín.


Finanszírozás

A projektnek nem elsődleges célja, hogy kizárja az állami infrastruktúrát, hiszen ideális esetben egy független kulturális színtér a kormányzati intézményekkel együttműködésben, állami források támogatásával dolgozik. Mivel azonban jelen körülmények között a projekt egyik tétje a függetlenedés esélyeinek, módjainak tesztelése, ezért távol marad azoktól, így nem pályázik állami forrásokra, és államilag támogatott projekteket nem fogad be. Az Off-Biennále stábja igyekszik segíteni a részvevők munkáját különböző források és szponzorok keresésével, de fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy a résztvevőktől anyagi értelemben is teljes önállóságot várunk.

 

A pályázat menete

A pályázni a works.io online pályázat-kezelő felületén – regisztráció után – lehet. A regisztráció nagyon egyszerű és egy-két perc alatt elvégezhető. (A regisztráció és a pályázat menetének pontos leírása az APPLY fül alatt található) A pályázat az online felületre feltöltött kérdések megválaszolását jelenti, de igény szerint a projekthez kapcsolódó egyéb vizuális anyagok (videó, fotó, link, stb) is feltölthetőek.

Amennyiben valaki esetleg nem kap visszajelzést a pályázat beérkezéséről, kérjük jelezze!

 

A pályázatok leadási határideje - MEGHOSSZABBÍTVA !

2015. február 10 (kedd) éjfél! Kérünk, hogy a pályázatok feldolgozásának gyorsasága érdekében, amennyiben meg tudod oldani, már korábban véglegesítsd a pályázatodat, így a zsűrizésre és a visszajelzésre is előbb kerülhet sor. A pályázat eredményéről legkésőbb 2014. február 13 (péntek) éjfélig értesítést kapnak a pályázók.


Zsűri

A pályázatokat az Off-Biennále kurátori stábja bírálja el, melynek tagjai: Erőss Nikolett, Juhász Anna, Somogyi Hajnalka, Stepanovic Tijana, Szalai Borbála, Székely Katalin és Szoboszlai János



This Open Call is not currently accepting applications.

A pályázni kizárólag Works.io profillal lehet. A regisztráció ingyenes és mindössze 3 percet vesz igénybe*. 

A pályázat menete 3 egyszerű lépésben:

1. Jelentkezz be a Works.io felületén. Válaszd a FREE PLAN gombot és töltsd ki a kért információkat a profilod létrehozásához. (név, születési idő, hely, facebook oldal vagy honlap, stb)

2. Maradj bejelentkezve és újra látogasd meg a pályázati felhívás alatt található APPLY fület. Majd nyomj az APPLY NOW gombra.

3. Ez az oldal elvezet majd téged a pályázati adatlapra. Itt töltsd ki a kért információkat. (Erre a felületre igény szerint a projekthez kapcsolódó egyéb vizuális anyagokat (videó, fotó, link, stb) is feltölthetsz.) Majd ha végeztél, nyomj a „Submit Application" gombra. Az így beküldött pályázatok beérkezéséről minden esetben visszajelzést küldünk. Amennyiben nem kaptál visszajelzést, kérjük jelezd az offbiennalebudapest@gmail.com címen!

*Fontos: A pályázathoz nem szükséges a works.io-ra online portfóliót és CV-t feltölteni, elegendő, ha a profil információidat megadnod. Ennek ellenére mégis ajánljuk a Works.io ingyenes szolgáltatásait, és hogy használd ezt a praktikus eszközt a jövőben is.

Easily apply with Works.io

Already have a Works.io account? Sign in and return to this page.

Not on Works.io yet? It's a free service!
Join now, create your portfolio, and return to this page to apply.

ARTIST SIGN UP   CURATOR SIGN UP

Application requirements & conditions:

  • Please read the CRITERIA section of this open call to be sure that your application meets the calls specific requirements.
  • Up to the open call deadline, you can change and update your profile and portfolio anytime, it will automatically be updated.

OVERVIEW

Application Period:

January 1, 2015 - February 10, 2015

Announcement Date:

February 20, 2015

Location:

Budapest, Hungary

Links:

http://offbiennale.hu/hu/